Skip to main content

Szinte minden napom kismamák társaságában telik – beszélgetünk, jógázunk, masszázsokkal kényeztetem őket, és együtt készülünk a szülés kihívására. Annyira különleges egy nő életében a várandósság időszaka, hogy a kapcsolatok, melyek ilyenkor szövődnek, gyakran a szülés után is megmaradnak. A kismama jóga számomra nem csak mozgás, hanem egy közösség, ahol új barátságok, mély kötelékek születnek. Most pedig hadd osszak meg egy történetet a legutóbbi csoportomról, ami szívet melengető példája annak, miért is szeretem ezt a hivatást.

A gárdonyi kismama jógacsoport

Tavaly novemberben kezdődött a gárdonyi kismama jógacsoportom, és egészen júniusig jógáztunk együtt. Hetente találkoztunk, egy nagyon helyes kis társasággá kovácsolódtak a lányok, öröm volt a részese lenni ennek a közösségnek. Volt egy közös Messenger-csoportunk is, ami ma is megvan, csak már babás jóga a neve, ahová eredetileg azért írtam be, hogy ki jön az adott órára, de hamar túl nőtt ezen. Szinte mindennaposak lettek a beszélgetések, a lányok egymáshoz fordultak, kértek tanácsot, ajánlottak orvosokat, megosztottak tapasztalatokat.

Egy szívmelengető pillanat

A legutóbbi szívmelengető pillanatunk november 1-jén, ünnepnapon történt. Egy anyuka, akivel nemrégiben szültünk együtt, írt nekem, hogy újszülött kisbabájával már otthon vannak, de a teje még nem elegendő neki. Az anyuka tudta, hogy sokkal jobb lenne, ha a kisbabája anyatejet kapna tápszer helyett, ezért írt, hátha tudok valakit, aki tudna neki anyatejet adományozni.  Azonnal beírtam a csoportba.

Alig telt el fél óra, és özönlöttek a válaszok. A lányok nem csak reagáltak, hanem mindent megtettek, hogy segíteni tudjanak. Volt, aki éppen elutazott, de visszatérve szívesen fejne anyatejet, más pedig azt mondta, hogy van neki, ugyan csak egy kicsi, de szívesen ad belőle. Megható volt látni, ahogy ezek a nők mind odaálltak egy számukra alig ismert anyuka mellé, hiszen vele csak online jógáztak együtt, hogy segítsenek. Estére meglett az éltető manna forrása, a kitartó szülők leszervezték a logisztikát, és a kisbaba másnap már anyatejjel lakhatott jól.

A friss anyuka később küldött egy képet, amelyen a babája boldogan szorongatta anyukája ujját, ahogy pocakját megtöltötte az anyatej. Olyan megható pillanat volt, ami megmutatta, mennyit jelenthet egy támogató közösség egy anyának és kisbabájának.

Nemcsak a rugalmasság, az egészség, vagy a mozgás öröme miatt érdemes jógázni, hanem a közösség megtartó ereje miatt is. A gárdonyi kismama jógán, vagy a női jógaórákon mindig találhatunk hasonló kapcsolódásokat, erőt és támogatást.

Szeretettel várlak titeket a csoportba, ahol az egészséges mozgás és a testi-lelki felkészülés mellett mindig egy kis közösségi varázslat is létrejön.

Szép napot kívánok!
Tündi

Leave a Reply